Kutya gyerek mellé
Korábbi cikkünkben meséltünk arról, hogy mennyire szereti a kutya a gyerekeket, illetve milyen módokon kerülhet össze gyerek és kutya. Jelen írásunkban azt járjuk körül, mikor a kutya újonnan kerül egy (kis)gyerekes családhoz.
Első lépés: a DÖNTÉS
Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy az az elhatározás, hogy kutyát vegyünk magunkhoz, mindenképpen egy felelős, átgondolt döntés kell legyen, függetlenül attól, hogy milyen körülmények közé fog kerülni, tehát a gyerek mellé is – sőt! ez esetben méginkább! merthogy ugye ott van egy már korábbi felelős döntésünk gyümölcse, a leszármazott(ak), akik felé továbbra is felelősséggel tartozunk! És a kutyára szánt időt jó eséllyel abból kell elvenni, amit eddig rá(juk) fordítottál! Itt jegyezzük meg azt is, hogy egy családban az összes tag (aki bármilyen módon várhatóan huzamosabb kapcsolatba fog kerülni az ebbel, legyen az férjfeleség vagy nagyipapi) hozzáállása számít, tehát ha van bárki, aki ellenzi az ötletet, akkor lehetőleg inkább ebben a stádiumban vessük el – ugyanis mindenképpen rossz vége lesz, vagy a család megy rá, vagy a kutya megy – mondanom sem kell, mindkettő egyformán tragikus ahhoz, hogy ne kísérletezzünk vele.
És igen, neked (vagy bízzunk benne: nektek) kell a kuttyal is törődni, mert azzal a tévhittel mindenképp le kell számolni, hogy „a gyerek kérte, majd ő gondoskodik róla!” Függetlenül attól ugyanis, hogy mennyi idős lányunkfiunk, a legnagyobb hiba, ha a fenti „nevelő szándékból” hozzuk a családba a kutyát (tudniillik, erősen benne van a pakliban, hogy vagy úgy végződik, hogy nem jön össze, és mégiscsak nálad landol ez a kötelesség, vagy lehet, hogy a gyerek szájathúzva ugyan megcsinálja, de az lesz az eredménye, hogy többet azéletben nem fog akarni állatot tartani).
Ezért nagyon kérlek, hogy ez semmiképpen ne legyen az indokod! És az sem jó ok, hogy „majdmilyenjól eljátszik pistikemegabuksi, ésakkor nekem is lesz végre időm normálisan megfőzni azt a marhahúslevest”! Mert minél fiatalabb a gyerek, annál kardinálisabb, hogy főleg eleinte soha ne hagyd őket felügyelet nélkül! Ezt csak és kizárólag akkor teheted már meg, amikor pocok már megtanulta, hogyan kell bánni vele, és felismeri, valamint tisztában van a kutya jeleivel, érti, hogy adott esetben hogyan érezheti magát a kutya (ésmár elég idős is hozzá).
Második lépés: a VÁLASZTÁS – gyerekbarát kutyafajták
Gyerekbarát kutyák cikkünkben már jeleztük, hogy a kutya „gyerekbarátsága” nem elsősorban a fajtájától függ, mégis, lehet olyat találni, amelyikben mégiscsak nagyobb az affinitás a gyerek iránt (avagy nagyobb a strapabírása 😉 ). Néhány példát már előzőleg mutattunk is rá, ezért itt én inkább egy szubjektívebb fajtaajánlót írnék – más aspektusokat is figyelembe véve.
Először is, véleményem szerint a méret nem olyan lényeges tényező. Azaz, az, hogy egy kistestű kutya kevesebb kárt tud tenni egy gyerekben, csak részben igaz. Én úgy látom, hogy a kisebb egyúttal törékenyebbet is jelent, tehát lehet, hogy egy nagy, masszívabb maci sokkal többmindent elvisel fájdalom nélkül, mint mondjuk egy westie. És bár lehet, hogy a fogai kisebbek, de azért azzal is lehet erőset harapni! Általánosságban van egy olyan tapasztalatom, hogy a kistestű, „ölebkutyák” gyakrabban tudnak makacsabbul, önfejűbben viselkedni, persze ennek elsősorban az az oka, hogy az emberek hajlamosak kevésbé „komolyan” venni, azaz nem úgy, nem annyit foglalkoznak vele, mint amennyit minden kutyával kellene, plusz az elvárások velük szemben kicsit mások (például fontosabb lehet a küllem, mint az, hogy jó társ legyen sportoláshoz). És ez azért egy idő után a tenyésztési eredményekben is megnyilvánulhat.
Tehát én inkább azt mondanám, ne a méret számítson, mint inkább a temperamentum. Persze nyilván kis(ebb)testű fajták is lehetnek jó választások gyerek mellé, mint például a spániel vagy a beagle – ez utóbbiról azért nem árt tudni, hogy nem feltétlenül a legkönnyebben kezelhető fajták egyike: hajlamos ugyanis a makacsságra, túlzott önállóságra.
Van még néhány meglepőbbnek tűnő fajta is, akikről általánosan kevésbé gondolnák, hogy gyerek mellé valóak. Ilyen például a bullterrier, a boxer és a staffordshire terrier (régen „dadakutya”-ként emlegették). Azért én ez utóbbiakat erősen ajánlom, hogy fontoljuk meg jól, mielőtt mellettük döntünk, mivel a gyerekbarátság mellett ezek a fajták olyan jellemzőkkel is bírnak (pl. nehezebb kézbentarthatóság, magas energiaszint – a terrierek általában az átlagnál nagyobb lemozgatást igényelnek –, őrző-védő hajlam), amelyek hozzáértőbb, rutinosabb gazdát kívánnak. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem ismerjük őket, az átlagnál nagyobb odafigyelést és foglalkozást igényelnek, ami, lássuk be, (kis)gyerek(ek) mellett nem feltétlenül biztos, hogy belefér az időnkbe/energiánkba.
Ésigen, gyerekbarát a border collie meg a vizsla is, de ők mindketten olyan fajták, akik aktív, lemozgatós (kirándulós, rohangászós, sokatjátszós) életvitel mellett érzik jól magukat. Nagymaci gyerekbarát kutya a berni pásztor meg az újfundlandi, dehát róluk meg azt kell tudni, hogy – nagy, maci kutyák, ami megintcsak az átlagnál nagyobb törődést (és helyet!) kívánhat.
Ha engem kérdezel, akkor – banális vagy nem banális – énbizony azt mondom, tán a legjobb döntés gyerek mellé, családba igenis a két retriever: a goldi és a labi. Éppen azért – vagy inkább annak ellenére? –, mert világszerte általában ez a két legnépszerűbb kutyafajta. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők azok, akikkel aztán semmit nem kell csinálni, csak odaadni Jocinak, és mindenki boldog lesz! Ők is ugyanúgy igénylik a külön foglalkozást, szellemi és testi lefárasztást, mint bármelyik másik fajta!
Ésbár hallottam már, hogy a labit „nehéz” kutyának bélyegezték (tény, hogy van benne egy önállóság, amit viszont ügyesen álcáz az állandó csóválással, bohóckodással), én úgy látom, hogy egy kiegyensúlyozott, boldog, ugyanakkor felelősségteljes család, aminek nincsenek extra ambíciói a kutyájukkal, nagy eséllyel kiválóan elboldogulhat vele. Ennek ellentmondhat mondjuk az, hogy egyre többször hallani „vérgoldikról” például, viselkedésproblémákkal, agresszióval, de ennek is megvannak az okai. Egyrészt, a nagy számok törvénye miatt logikus, hogy a legnépszerűbb fajtákban nagyobb számú lehet az átlagnál a nem megfelelően viselkedő egyed. Másrészt, ha nincsenek jól kezelve, ők sem fognak maguktól megtanulni minden emberi elvárásnak megfelelni.
Tenyésztési elfajulásokról is hallottam már suttogni valamit. Éshát még mindig állnak az előző cikkemben leírtak, hogy nem feltétlenül a fajta számít, mint inkább az egyed adott tulajdonságai és szocializáltsága. Ezért mondom azt is mindig, hogy mielőtt végleg hazaviszel egy kutyát (akár tenyésztőtől veszed, akár örökbefogadod), rendkívül fontos, hogy megismerjétek egymást!
Tanítsuk meg gyermekünknek a kutya jelzéseit
Ahhoz, hogy meg tudd mutatni gyermekednek a jelzéseket, amikkel egy kutya a vele való interakcióra reagál, legelőször is neked kell ismerned. Sajnos a kutya szavakkal nem tud beszélni, de ettől függetlenül nagyon jól lehet látni rajta, ha egy szituációban éppen nem érzi jól magát. A teljesség igénye nélkül, melyek lehetnek ezek a jelek?
- passzivitás
- lihegés
- összeszorított száj
- szájnyalogatás
- tekintet elfordítása
- elhúzódás
- lesunyt/hátracsapott fül
- tág pupilla, „bálnaszemek” – amikor az írisz mellett látható a fehérje is
- vakarózás
- vad szaglászásba kezdés (=”banánkeresés”)
Bővebb információkért javaslom, hogy keresd fel a Kutyakommunikáció és viselkedés facebook oldalt, és kövesd a posztokat, illetve ajánlom a tematikus előadásaikat is.
Nyilván ezek a jelek nagyrészt függnek az adott szituációtól, például az, hogy Buksi ezerrel szaglászik a kertben a baba pokróca körül, akár azt is jelentheti, hogy a pici éppen elszórt arrafelé némi babapiskóta-morzsát, és Buksinak azokat kell mindenáron összeporszívózni, nem pedig retteg a gyerektől.
Éspersze azzal, hogy bemagolod a fenti kifejezéseket, utána pedig mereven nézed a kutyát, hogy mit produkál, nem ígérjük, hogy minden veszélytől megmenekültél – nem célunk a professzionális felkészítés, inkább azt szeretnénk, ha nyitott szemmel érzékelnéd és próbálnád megérteni, miért viselkedik adott módon az eb. Ha kellően nyitott és figyelmes vagy, meglátod, nagyon sokat fogsz tudni tanulni tőle. És talán minél többen fordítunk több időt a kutyagyerek-interakció megfigyelésére, a mindenáron cukiság-lájkvadász videófelvételkészítés helyett, talán nagyobb az esély a balesetek elkerülésére, valamint a harmonikusabb kutya-gyerek viszony kiépítésére.
Tanítsuk meg gyermekünket bánni a kutyával
Ahhoz, hogy lehetőleg ne kerüljön olyan kellemetlen helyzetbe a kutya, hogy a fent említett jeleket produkálja, a másik fontos feladatunk, hogy tanítsuk meg gyermekünket arra, hogyan is kell bánni azzal az állattal – aki ugyebár, mint minden élőlény, érző-lény, tehát van, ami rosszul esik, rosszabb esetben pedig már fáj is neki, ugyanúgy, mint nekünk. A kisebb lurkók hajlamosak hirtelen mozdulatokra, rohanásra, hadonászásra, csapkodásra, ugrálásra, élesebb, hangosabb „zajok” produkálására. És bár mi, okos emberek tudjuk, hogy mindezt nem ártó szándékkal csinálják, a kutyáknak attól még lehet ez ijesztő, és el kell fogadjuk, ha éppen inkább elkerülnék az ilyen jellegű találkozásokat.
Kérjük meg tehát a gyermekeinket, hogy lehetőleg lassú, nyugodt, finom mozdulatokkal és hangokkal közeledjenek a kutyákhoz. Ugyancsak kerüljék a rángatást, tépkedést, ütögetést is – ez, meg is magyarázhatjuk, hogy még nekünk sem kellemes, miért lenne az az állatnak? Ugyancsak nem feltétlenül kedvelik a durva simit, a porbanhempergetést, harapdálást sem, valamint az már ugyan kevésbé nyilvánvaló, de ettől még igaz, hogy azt sem, ha valaki „ledominálja” őket, azaz ráhajol, ölelgeti, kergeti. Mindez ijesztő a számukra, és elkerülő viselkedést válthat ki. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem játszhatnak vele, például labdadobálást vagy együttszaladgálást, de mindeközben még véletlenül se nyúlkáljanak a kutty szájába – a véletlen balesetek elkerülése végett.
Végezetül, ne felejtsük, hogy, mint az emberek, a kutyák is eltérő személyiségek, és a tűrőképességük sem egyforma. Tehát azért, mert Boxi, a boxer egyenesen imádta, ha Jocika fakanállal ütögeti, még simán előfordulhat, hogy az érzékenyebb Buksi, a keverék már attól is kellemetlenül érzi magát, ha Jocika esetleg a távolabbi oldalát simogatja meg. Tehát a jelszó: Figyeljünk, figyeljünk, figyeljünk!
Ezzel a frappáns felütéssel zárva, hamarosan folyt. köv, amikoris arról mesélek, miként érdemes gyermeket vállalni már meglévő kutya mellé.
– SZZS –