Birtokol, nem adja oda, morog, odakap, gyorsan lenyeli

Élelem, játék vagy valamilyen tárgy birtoklása, őrzése nem viselkedésprobléma, hanem ösztönös viselkedés a kutyánál. Természetesen meg lehet tanítani rá, hogy ezt az ösztönös viselkedését felülírja és készségesen átadja nekünk, ami nála van – bármi is legyen az -, de ez egy hosszabb folyamat, nem megy egyik napról a másikra és csak ritkán alakul ki magától. Legegyszerűbb már kölyök korban, szinte az első naptól kezdve tanítani, de ha ez elmaradt vagy valamilyen oknál fogva csak később kerülhet rá sor, akkor sincs veszve semmi. Azt azonban nagyon fontos szem előtt tartani, hogy ha egy felnőtt kutyában már évek alatt kialakult egy viselkedésforma vagy reakció, akkor azt nem lehet 2 nap, de még 2 hét alatt sem felülírni. Tehát legyünk türelemmel és ne elvárjunk, hanem tanítsunk és alkalmazzuk azt az egyszerű trükköt, amiről mindjárt szó lesz.

kutya birtoklás, morgás

Milyen lehetőségeink vannak?

Állhatunk hozzá úgy is, hogy mi vagyunk a falkavezérek/főnökök/irányítók/akárkik, az lesz, amit mondok és kész! Ha el akarom venni, akkor elveszem. Nincs vita. Pont. Évtizedekig ez volt a bevett módszer, így nem meglepő, ha ehhez a megoldáshoz nyúlunk. De biztos, hogy jól tesszük?
Ez esetben “erőből” (olykor erőszakkal) elvesszük az adott tárgyat a kutyától, s ha ellenkezik/morog/odakap, akkor megrázzuk, kiabálunk, összeveszünk vele, vagy akár még el is verjük, “csak, hogy tudja, hol a helye” – szokták mondani. Elérjük ezzel a módszerrel a célunkat? Látszólag igen, mert az adott dolog, amit a kutya nem akart odaadni, az már nálunk van, a kutya megbánja bűneit (biztos, hogy ezt teszi? – ELTE kutatás), tehát minden a kedvünk szerint alakult. Látszólag…

Ugyanis a fenti cselekedeteinknek hosszú távon az lesz az eredménye, hogy a kutya (még inkább) félteni fogja tőlünk amit megszerzett (főleg a számára nagy értékű dolgokat – pl. élelem, csont, de lehet ez valamilyen új játék vagy másik kutyának a játéka), mert megtapasztalta, hogy mi csak úgy elvehetjük tőle. Még egy olyan kutyánál is, aki eddig együttműködő és készséges volt, elég néhány “elveszem, mert én vagyok a főnök” szituáció és máris kialakul benne a feltételes reflex: ha már csak a közelébe megyünk, akkor elkezdi bevédeni, félteni azt, ami nála van. Az is lehet, hogy eleinte észre sem vesszük ezt a féltést, mert nem is rá figyelünk, csak pont elmegyünk mellette, s az apró mozdulatai, testjelei fel sem tűnnek. Az is lehet, hogy szépen leszokik a morgásról – mivel korábban már büntetve volt érte – és minden előjel nélkül egyszer csak odakap. Illetve az is bekövetkezhet, hogy nem csinál semmi rosszat, átadja az adott dolgot, de mindezt félelemből teszi. Tényleg erre vágyunk?

kutya félti a csontot

Az már sokkal látványosabb, amikor a játékkal/tárggyal/élelemmel elrohan, beviszi a kutyaházba/az ágy alá/a sarokba/a szekrény mögé stb., hogy ne tudjuk elvenni tőle. Ha így haladunk, akkor higgyük el, előbb-utóbb lesz olyan szituáció is, amikor nem tudjuk uralni a helyzetet és megeszik vagy lenyel valami olyat, ami után izgulhatunk, hogy lesz-e baja, rosszabb esetben rohanhatunk az állatorvoshoz hánytatásra, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. A még rosszabb esetet már nem is említem, pedig sajnos arra is van példa.

Hibás azt gondolni, hogy a kutyát uralni kell és az ételt kötelezően át kell adnia! A etológia ezt tisztán bebizonyította. Sok évtizedes dogmák kerültek süllyesztőbe!
Krausz Győzőné – Siroccó Rottweiler

Nem uralkodni kell !
A tekintélyelvű kutyadresszírozás ideje lejárt, érdemes az etológia tudományában elmélyedni. Ez nem jelent mindent megengedek, ráhagyom, tömöm jutalom falattal “mert én úgy szeretem” típusú nevelést. A túlcsordult, romantikus érzelmeknek nincs helye. Korlátokat, szabályokat, céltudatosságot jelent. Az ember részéről tudást, kitartást kíván, sok “munkát”. Meg kell figyelni az állatok viselkedését (előttünk ezt már megtették, tudományosan leírták, bizonyították, így csak olvasni, tanulni kell) és az ösztönös képességek figyelembevételével, a kutyanyelv, kutyaviselkedés helyes értelmezése alapján, nevelni, képezni a kutyát.
Krausz Győzőné – Siroccó Rottweiler

Most, hogy már tudjuk, hogy mit nem érdemes csinálni, ha együttműködő kutyát szeretnénk, akivel bizalmon alapul a kapcsolatunk, nézzük azt a tuti trükköt! 🙂

Hogyan érjük el azt, hogy a kutyánk ne féltsen tőlünk semmit, kérésre mindig odaadja/eleressze azt, ami nála van?

Nagyon egyszerű a megoldás. Soha ne elvegyük tőle, hanem cseréljük el valami másra. Eleinte mindenképpen egy nagy értékű élelmet/tárgyat/játékot kínáljunk fel, különben nem fogja érdekelni a csere. Majd mikor már sok cserén túl vagyunk és kezdi kapiskálni kiskutyánk, hogy bízhat bennünk ebben a szituációban is, akkor akár már egy szem táp is cserealap lehet. Sok-sok-sok-sok-sok idő után pedig teljesen elégedett lesz egy kedves dicsérettel, simogatással is, így nem arról van szó, hogy élete végéig csak jutival lehet elkérni tőle a dolgokat.

Ugye mennyivel egyszerűbb és nyugisabb, mint harcolni, veszekedni, erőt fitogtatni?!

Mi szól még a csere mellett?

Amikor rendszeresen harcolunk, kiabálunk a kutyánkkal, akkor keményen romboljuk a bizalmat és egyúttal a kapcsolatunkat. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy 1 kiabálás, megrázás, odacsapás után megutál minket a kutyánk, többé nem szeret, onnantól nem kötődik hozzánk. Dehogy! Viszont az tény, hogy sok kicsi sokra megy… a kiabálásokból adódó pici stresszélmények összeadódnak, ami egy idő után elkezdi feszíteni a kutyát, s egyszer csak kirobban belőle.

Fontos!
Nem az a kapcsolatromboló, ha néha türelmetlenek vagyunk és tehetetlenségünkben kiabálunk egyet, hanem az, ha ez rendszeresen előfordul és folyton kiabáláshoz, büntetéshez, veszekedéshez nyúlunk.

Együttműködés, kapcsolat, bizalom… olyan szavak, amiket mostanában egyre többen hangoztatnak a kutyázás kapcsán. De mi is van pontosan emögött?  Varga Réka kutyaoktató társam tökéletesen összefoglalta, így az ő írására hivatkozom: Erőszakmentes kutyanevelés és kutyaoktatás a boldog és együttműködő kutyákért