Bolognese, Bichon bolognese, Bolognai pincs

„A bolognai, ahogy a bichon család többi tagja is, mindennapjait kedzetektől fogva a véráztatta, lőporszagú csataterektől távol, illatos párnák közt, a szalon díványán szundikálva töltötte. Legfőbb feladata mindig is az volt, hogy kifinomult hölgyek és urak elegáns, ugyanakkor szórakoztató társa legyen, aki nem rág csámncsogva mócsingos csontot a kandalló elé kiterített medvebundán, nem támad meg minden embert és állatot, nem tapicskolja sáros lábbal a selyem ágyneműt, valamint nem pukizik szégyentelenül úrnője orrcipmái alá.Bár sokan lenézik a bolognait és azt gondolják, hogy legfeljebb egy Roborovszky hörcsöggel tudna leszámolni, sajnos sokszor találkozni olyan egyedekkel, akik gondolkodás nélkül, kaffogva, vagy fejhangon vísítva támadnak minden közeledő kutyára. Ez sajnos nem tesz jót a fajta megítélésének és gyakorta a vakmerő ebecske egészségi állapotának sem. Szerencsés esetben a megtámadott kutya egyszerűen nem vesz tudomást a kaffogó vattacukorról, ám ha olyan kutyába köt bele, aki nemcsak nagyobb nála, de  „veszi a lapot”, bizony súlyosan pórul jár. Ilyenkor születnek a „gyilkos kutyáról” szóló legendák, melyet a vétlen tulajdonos sokszor hosszú ideig nem tud lemosni magáról, nem beszélve arról, hogy szerintem mindenkit – legalábbis aki normális lelkivilágú ember – megvisel ha kutyája komoly sérülést, esetleg halált okoz egy fajtársának, mégha sajátja esetleg jogosan „ütött vissza”.

Ennek a viselkedésnek – mármint a „vér-bolognai” jelenségnek – számos oka lehetséges. Egyik ezek között a lelkiismeretlen tenyésztés, mely a kívánt szépség elérése érdekében minden egyebet feláldoz és számos esetben szép, de kezelhetetlenül hisztis, kényeskedő, vagy ideggyenge, degenerált egyedeket eredményez. Róluk napestig mesélhetnének a sokat látott kutyakozmetikusok, akik inkább letrimmelnek egy falka fekete terriert, mint egyetlen „beborult” bolognait.

A másik ok a tulajdonosok túlzott aggodalmából és indokolatlan félelmei által táplált óvásból ered. Ők azok, akik bármilyen méretű, fajtájú kutya elől gondolkodás nélkül kapják ölbe kedvencüket és lélekszakadva távoznak, függetlenül attól, hogy a másik eb pusztán csak ismerkedni akart. Ez a viselkedés amellett, hogy megfosztja a kutyát a fajtársakkal való alapvető szociális viselkedésformák elsajátításától, azt rögzíti benne igen nagyon, hogy lám a gazda aggódik valamiért, ezért azt a valamit meg kell ugatni. Ha ilyenkor a másik kutya arra vetemedik, hogy kíváncsiskodva a menekülők után ered, esetleg fel is ágaskodik, kész a világvége… A kiskutya gazdája szoros ölelésében teljes biztonságban tudva testi épségét még vehemensebben támad, mire az addig csak érdeklődő másik fél  esetleg „felveszi a kesztyűt”. Az ilyen esetekben nem egyszer a kutyájukat „védelmükbe vevő” tulajdonosok is elszenvednek harci sebeket. A notórius kutyafelkapkodók hosszabb távon eredményesen meg győzik ölebüket arról, hogy valójában nem az ő, hanem a másik kutya védelmében van szükség erre az óvintézkedésre. Ezekből születnek aztán a komoly identitászavarral küzdő bolognaik, akik szentül meg vannak győződve róla, hogy testükben egy szibériai tigris szíve dobog…”

Forrás: Balaskó Norbert