Komondor

„Nehéz bármilyen elfogultság nélkül a komondorról beszélni, de ez talán megbocsátható, ha egy ősi magyar fajtáról van szó. Bár a komondor már önmagában is páratlan kutya, de mégis több egy hatalmas méretű, szénfekete orrú szőrmeboglyánál, hisz – a többi a magyar fajtával együtt – múltunk, nemzeti örökségünk szerves része. Ennek ellenére sosem futott be olyan karriert, mint egynémely honfitársa, sőt volt olyan időszak, mikor egyenesen a kipusztulás fenyegette. Jó volna azt mondani, hogy gyakorisága miatt nem tűnik föl az embereknek, annyira megszokták már, de a valóságban itthon még mindig messze nem kap akkora megbecsülést, mely valóban kijárna neki.

(…)

„Szőrben” az igazság!

A komondor egyik különlegessége sajátos szőrzete – melyet helyesebb a „bunda kompozíció” szóval illetni – amellett, hogy igen látványos megjelenést biztosít számára, komoly funkcionális tartalommal bír. A hosszú, gyapjas fedőszőrök és a finomabb pehelyszálak zsinórokká állnak össze, vagy egy-két ujjnyi szalagokká nemezesednek. Ez a pajzs-szerű szőrzetstruktúra gondoskodott arról, hogy a komondor a betyárokkal és farkasokkal vívott csatározásokból sérülésmentesen kerüljön ki. Emellett – akárcsak a juhászok subája – kiváló hőszigetelést is biztosított a kutya számára. Nyáron nem engedte mélyre hatolni a napsugarak melegét, télen pedig „házon belül”tartotta a testhőmérsékletet. Színe természetesen kizárólag fehér lehet, melyet szintén az ésszerűség alakított ilyenné egykoron. Mivel a jószágot dézsmáló elemek többnyire éjszaka portyáztak, a fehér szőrzet segített a gazda számára megkülönböztetni komondorát a támadótól, ha esetleg úgy gondolta, hogy az ellenségre mért néhány botütéssel megtámogatja kutyáját a harcban.

Bár a bunda kétségtelenül a komondor ékessége, szerintem sokakat elbizonytalaníthat a fajtával kapcsolatban különösen, ha ápolatlan, loncsos kutyát láttak. A helyzet azonban nem olyan drámai. Tény, hogy a különleges szőr, némi gondozást igényel, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan ápolgatni kellene. Sőt, a komondor szőrzetét nem javasolt – de nem is nagyon lehet – hagyományos módon fésüléssel, keféléssel bolygatni. Az egy év alatti kutyákat nem is szabad ilyen dolgokkal piszkálni. Egy éves kor után, vattacukor-szerű szőrzetük elkezd összeállni és kialakulnak a jellegzetes komondoros tincsek. A későbbiekben félévente elég a nagyon összefilcesedett szőrcsomókat végük felől a test irányába „feltépkedni” úgy, hogy a tincsek, ennek következtében ne legyenek hüvelykujjnál vékonyabbak. Az ebben a formában gondozott szőrzet szinte öntisztuló, összeállt felületéről a kosz nagy része egyszerűen lepereg, miközben a kutya bőre is megfelelően szellőzik.

(…)

Disztingvált intelligencia

Jelleme még markánsabban kiemeli a komondort, a hasonló munkát végző fajták sorából. Bár munkája során keményen, rámenősen kellett fellépnie, viselkedése mégsem olyan zord, mint például egynémely keletről származó társáé. Ez persze nem azt jelenti, hogy kevésbé hatékonyan végzi feladatit, hisz rettenthetetlen bátorságát semmi sem ingatja meg, ezért a rosszban sántikálók számára rég „felejtős” az olyan terület, ahol komondor teljesít őrszolgálatot. Lényeges különbség azonban, hogy ha végül intézkedésre kerül a sor, nála nem a betolakodó megsemmisítése, hanem lefegyverzése a legfőbb cél. Letaglózó erejű támadása tükrözi becsületes mentalitását. Igyekszik szemtől-szemben felvenni a harcot, és ha sikerül leteríteni ellenfelét, nem kezd el őrjöngve, össze-vissza marcangolni, hanem gazdája érkezéséig – a genfi egyezmény szabályait betartva – moccanni sem engedi.

Hallatlanul szilárd, kiegyensúlyozott idegrendszerének hála, a civilizálatlan, szilaj vadság idegen a komondor természetétől.”

Forrás: Balaskó Norbert