Golden retriever, Arany retriever

„A Golden Retriever kialakulása Lord Tweedmouth nevéhez fűzödik. A lord angol nemes lévén kedvelte a vadászatot. Első sárga retrieverjét, Nous-t 1865-ben Brightonban vásárolta, mely egy fekete színű,  Wavy Coated (hullámos szőrű) alomból származott. Ezután három évvel, 1868-ban a Lord kutyáját – az akkoriban igen ismert, de ma már nem létező fajta – a Tweed Water, azaz Tweed vizi spániel egy májszínű egyedével, Bell-el keresztezte.

Később más archaikus fajták is részt vettek a megálmodott új fajta létrehozásában, mint például a fekete retriever, a homokszínű véreb, a vörös szetter és további Tweed Water spánielek. A Lord Tweedmouth tenyészetéből kikerülő kutyák alapozták meg később a XIX. század legjelentősebb goldentenyészetét, Lord Harcourt Culham kennelét, melyből származó kutyák ma valamennyi Golden Retriever ősei között fellelhetők. Az idők folyamán a fajta neve is némileg átalakult, hiszen először 1913-ban ismerték el, mint önálló Yellow, tehát Sárga Retrievert, majd 1920-ban már Golden Retriever néven szerepelt.

(…)

A retrieverek és ezen belül is a Golden Retriever  – mint ahogy neve is elárulja (to retrieve = visszahozni) – alapvető és elsődleges feladata a lövés utáni kereső és elhozó munka. Emiatt gyakran olyan vadászebekkel együtt használták, melyek felkutatták és állták a vadat, mialatt a retriever a vadász közelében, vagy mögötte tartózkodott. Mikor eldörrent a lövés, akkor jött az ő ideje. Megjegyezte a vad leesésének körülbelüli helyét, majd rendkívül fejlett szaglásával felkutatta, és a retriever-védjegynek számító, ún. „puha szájjal” apportírozta gazdájának. Amúgy erőteljes állkapcsának fogása annyira finom, hogy a visszahozott fácán-, vagy nyúltetemről általában egyetlen tollpihe, vagy szőrpamacs sem hiányzik.

Noha a golden eredetileg tehát vadászkutya, de ha lépésről-lépésre végiggondoljuk az imént olvasottakat, nyilvánvalóvá válik, hogy ennek ellenére miért volt képes különböző területeken is fényes karriert befutni. A vadászatban csillogtatott érdemeit szem előtt tartva, bontsuk  hát elemeire a goldenek sikerének titkát.

A Golden Retriever megjelenése se túl finom, se túl nehéz, vadászkutyák között majdnem robosztusnak is mondható. Ez a testalkat segít neki abban, hogy lendületesen átgázoljon a bokrok, tövisek erdején anélkül, hogy mérete akadályozná a mozgásban. Aki pedig nem a vadász segítőjét, hanem „csak” a kutyát látja benne, annak is általában ez a középnagy testalkat felel meg a legjobban, mely zömökebb és nyugodtabb mint egy szetter, vagy vizsla, de könnyebb felépítésű és mozgékonyabb mint egy berni pásztor, vagy újfounlandi.

A goldenek szemet gyönyörködtető szőrzete is a munkájukkal van kapcsolatban. A sárga, vagy krémszín árnyalatú középhosszú, sima, esetleg hullámos bundája lehetővé teszi számára, hogy tüskés bokrok között, hóban, fagyban, vagy éppen hideg vízben is gond nélkül dolgozzon. Persze ezen a ponton már tetten érhetünk némi kis „tenyésztői csalást”, ugyanis a kutyakedvelők szemében, oly impozáns és elegáns szőrtakaró, leginkább a kiállítási vonalak sajátja, hiszen belátható, hogy vadászat alatt inkább hátrányt jelent a látványosan dús, lábakon és farkon hosszú zászlót alkotó szőrzet.

(…)

„Gazdája szeme fénye”

Nyilván nem véletlen az sem, hogy igen alkalmasak a kutyák által végzett talán legnemesebb munkák egyikére, a vakvezetésre, melynek során a kutya minden képességét és tehetségét arra használja, hogy gazdájának „szemévé” váljék. Ez a feladat még annál is nehezebb, mint amilyennek sokan gondolják, hiszen egy teljesen más kiterjedésben és dimenzióban, vagy ha úgy tetszik világban mozgó állatnak kell megtanulnia számára teljesen közömbös dolgokra (pl. zebra, lépcső, derékmagasságban lógó deszka, vagy faág, stb…) oly módon figyelni, hogy közben – gyakran ösztöneivel ellentétes módon – szem előtt tartsa gazdája érdekeit és testi épségét. Mindeközben még képesnek kell lennie a kialakult helyzetnek megfelelően is improvizálni, melyhez nem kevés intelligencia szükségeltetik.

Ennek köszönhetően, a golden egyike azon fajtáknak, mellyel az első kutyás gazdák is viszonylag könnyen elboldogulnak, mivel nem akaratos, nem domináns, inkább simulékony és tanulni szerető fajta. Bár a kölyök golden retriever joggal pályázhat a legaranyosabb kölyökkutya prototípusának büszke címéért is, ne higyje senki, hogy elég megvásárolni és etetni, aztán magától szép, okos és jólnevelt kutyává, kíváló vadásszá, vagy lavinamentővé válik majd. Vígasztaló viszont a tudat, hogy kiképzése kevés tapasztalattal rendelkező kutyások számára is komoly sikerélményt jelenthet. Ha kellő érzekkel és játékossággal, a durvaságot teljesen elfelejtve nevelik, körülbelül fél éves korára játszva elsajátítja mindazt a tudást, melyre egy átlagos kutyának, illetve gazdának minden helyzetben szüksége lehet.”

Forrás: Balaskó Norbert