Bullmasztiff

„Ahogyan korábban volt már róla szó, a bullmasztiff tenyésztése már kezdettől fogva a használhatóság vezérfonala mentén zajlott, melynek során sikerült optimálisan elegyíteni a masztiff higgadtságát a buldog rámenősségével és intelligenciájával. Különösen nagy hangsúlyt fektettek a kutyák idegrendszerének stabilitására. A vadőrök nem egy mindenre és mindenkire veszélyes kutyát akartak, hanem egy olyat, mely megbízható, emellett garantálja testi épségüket, és segít a tolvajok elfogásában is, vagyis egy ideális testőrt álmodtak maguknak. Fontos szempont volt az is velük szemben, hogy adott esetben önállóan is képesek legyenek dönteni és intézkedni, ha a helyzet úgy kívánta Nyilvánvaló, hogy ehhez „tiszta aggyal” kellett rendelkezniük, máskülönben saját gazdájukra is komoly veszélyt jelentettek volna.Egy ilyen kutya – aki ráadásul önálló döntések meghozatalára is képes – nem lehetett ok nélkül támadó, indokolatlanul agresszív. A túlzott agresszivitás hátterében többnyire alacsony ingerküszöb, súlyos önbizalomhiány, vagy éppen túlzott magabiztosság állhat. Ha mindez egy  félmázsánál súlyosabb, sziklakemény izomzatú, hatalmas agyarakkal felfegyverzett elsöprő erejű kutyába szorul, mint amilyen a bullmasztiff, az felér egy hidrogén bombákkal játszott orosz-rulettel. Előbb-utóbb szakad a védőháló…

Mindez nem elrettentésül szolgál, pusztán arra figyelmeztet, hogy egy igazán jó bullmasztiff, mely még nem degradálódott kiállítási dísztárgyá és máig őrzi ősei örökségét, nem játékszer, hanem nagy kaliberű őrző-védő kutya. De még ezek az ebek sem válnak automatikusan legnagyszerűbb védelmezőnkké. Ehhez egészen kicsi kortól és nagyon sokat kell velük foglalkozni. Ezalatt nem elsősorban a szokásos ül, áll, fekszik, stb… alapfeladatok gyakorlását kell érteni, sőt… A bullmasztiff kifejezetten utálja, ha öntörvényű, önálló egyéniségét poroszos szigorral akarják kordában tartani és még ennél is nagyobb sértésnek veszi, ha „robotkutyának nézik” és naphosszat vezényszavakkal ostorozzák. Mivel rendkívül intelligens és könnyen tanul, hamar elsajátítja az új feladatokat, ám azok szünet nélküli értelmetlen ismétlését ne várjuk el tőle.

A bullmasztiff szeretetből, nem pedig fegyelemből engedelmeskedik és ennél a pontnál kanyarodunk vissza a hozzá való megfelelő viszonyuláshoz. Ugyan hogy várhatná el bárki kutyájától, hogy védje a házat, családját, gazdáját, vagy hajtson végre egyszerű utasításokat, ha az naphosszat a kert távoli végében álló kennel börtönében raboskodik és szinte semmi kapcsolata nincsen gazdáival? Nyilván sehogy. Az ilyen felfogás szerint kutyát tartó emberek aztán persze fennhangon szeretik hirdetni, hogy nem jó ez a kutya semmire, még a házat sem őrzi, nemhogy megvédene…Rosszabb a helyzet, ha ez a fajta  tulajdonos – aki kutyája szemében maximum távoli ismerős kategóriába tartozik – egyszer úgy dönt, hogy majd ő megmutatja, hogy „ki az úr a háznál”.

Nos, ismerve a hazai kutyatartók felkészületlenségét és a fent vázolt, nem is oly ritkán előforduló magatartását – tisztelet a kivételnek – kész csoda, hogy ezidáig nem lehetett találkozni egyetlen vértől tocsogó, bulvár-horror sztorival sem, melynek főszereplője bullmasztiff lett volna. Mindez kizárólag a fajta érdeme, mely a gazdája iránt érzett nagyfokú lojalitásról tesz tanúbizonyságot.

Szeretet és tisztelet

A bullmasztiff gazdái iránt érzett őszinte szeretét és tiszteletét ki kell érdemelni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hajbókolni kell kutyánk kegyeiért, egyszerűen éreztetni kell vele, hogy megbecsült helye van mellettünk és tiszteljük egyéniségét. Persze azért nem szabad átesni a ló túloldalára és a szabadjára engedett liberalizmus jegyében mindent ráhagyni. Alapvető engedelmességhez való szoktatásra, illetve a hierarchia szabályok betartására feltétlenül szükség van a bullmasztiff esetében, de ezzel  – szeretettel nevelt kutya esetében – nem is szoktak problémák adódni.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy alapvetően későn érő típus, tehát körülbelül 2-3 éves korára éri el végleges fizikai és mentális fejlettségét. Mindemellett a bullmasztiffal való együttélés nem lehet mentes a kisebb kompromisszumoktól, engedményektől a kutya javára, feltéve, hogy az nem megy az engedelmesség rovására.

Csak az ilyen szellemben tartott bullmasztifftól várhatjuk el, hogy adott esetben gazdája, szerettei, vagy területe védelmére keljen. Ennek beigazolódására egyébként már számtalan példa megesett, mikor egy megfelelően tartott, őrző-védő munkát hírből sem ismerő, de egyébként kiváló idegrendszerű és jó adottságú kutya lakásbetörést, vagy éppen gazdája elleni támadást hiúsított meg.

Eredendően őrző-védő fajta révén, magától értetődő az ezirányú kiképzés lehetősége is, ám ez a bullmasztiff esetében – akár az összes molosszus típusú fajtánál – fokozott  körültekintést igényel. Felszínesen, tessék-lássék alapon, és főként „házilag” belekezdeni nem szabad. Ennél még az is jobb, ha az alapengedelmes kiképzésen kívül semmilyen őrző-védő kiképzést nem kap. Pusztán már elrettentő megjelenése is elég ahhoz, hogy csírájában elfojtsa a lehetséges attrocitásokat, ráadásul egy „jó vérű”, ösztönös védőkészséggel rendelkező bullmasztiffban felnőtt korára amúgy is kialakul egyfajta tartózkodás az idegenekkel szemben, illetve az a speciális képesség, mellyel felismeri azokat a helyzeteket, mikor őt, vagy szeretteit veszély fenyegeti, hiszen pontosan erre  tenyésztették.

Ha valaki mégis úgy dönt, hogy belefog őrző-védő kiképzésébe – mely családtagként, házőrzőként tartott kutyáknál nem indokolt – azt mindenképpen tapasztalt, a fajtát ismerő, gyakorlott kutyakiképző segítségével és irányítása mellett tegye.”

Forrás: Balaskó Norbert