Gyerek kutya mellé

„Kezdetben lassan jöttem – mondta Annabel -, mindig csak aludtam, mindig csak álmodtam. Emlékeztem mindarra, ami voltam, és arra gondoltam, ami leszek. És amikor végigálmodtam az álmomat, felébredtem, és gyorsabban jöttem.
Egy pillanatig hallgatott, kék szeme csupa-csupa emlék.
– És aztán? – unszolta a fióka.
– Hallottam utamon a csillagok énekét, és meleg szárnyak rebbentek körülöttem. Eljöttem az őserdő vadjai mellett, átkeltem a sötét, mély vizeken. Hosszú utazás volt.”
(A csudálatos Mary visszatér)

Korábban már értekeztem arról, hogy miért fontos kérdés a kutya és gyerek találkozása, kapcsolata, illetve előző cikkemben adtam pár tippet, hogyan, miként válasszunk kutyát meglévő gyermekünk mellé. Most pedig azon elmélkednék kicsit, milyen az a helyzet, mikor először van a kutya, és egyszercsak hopp! ott terem mellé egy gyerek is – aki, lássuk be, nemkicsit konkurencia neki, mivel kvázi „elveszi” a kutyától az eddig egyazegyben neki adott figyelmet, törődést, szeretetet.

Bár lehet, hogy sokan nem így gondolják, attól még a kutyának ez tűnhet így, éshát nyilván nem esik jól neki sem, ahogy mi sem élveznénk egy ilyen helyzetet. De ha már sikerült beleélni magunkat a helyébe, akkor kis odafigyeléssel – és némi időmenedzsmenttel – minimálisra lehet csökkenteni a kutya „kultúrsokkját” az új jövevénnyel szemben.

Első lépés: a DÖNTÉS

Ha valaki olvasta már az előző cikket, akkor a fenti alcím már ismerős lehet neki 🙂 és tulajdonképpen idemásolhatnám ugyanazokat a mondatokat, amik ott voltak, mindössze annyit kellene tennem, hogy a „kutya” szavakat lecserélem „gyerek”-re, és viszont. De félretéve a viccet, lényeg a lényeg, hogy a gyermekvállalás eleve, önmagában is felelős, a felek által kölcsönösen, konszenzusban meghozott döntés kell legyen (ennek részleteibe most nem mennék bele, inkább maradok a kutyás vonatkozásnál). Viszont ezeken túl annak is erősen tudatában kell lenni, hogy ha már van egy kutya a családban – akit napjainkban már eleve sokan gyerekpótlékként tartanak –, akkor, bár neki ugyebár ebbe nem lehet beleszólása, de mivel ez számára is egy komoly változás lesz, igenis, az ő ezzel kapcsolatos érzéseit és az őt emiatt érő változásokat is figyelembe kell venni.

Természetesen biztos vagyok abban, hogy akinek van kutyája, az szereti és ismeri annyira, hogy érti és érzi a gyermekvállalás kutyát érintő hatását, és remélem, hogy magától is igyekszik majd ezt tudatosan is figyelembe venni. 🙂 Ez a gazdit annyiban fogja konkrétan érinteni, hogy az eddig kutyára szánt időt és energiát lehetőleg minimálisan, amennyire mindenképpen muszáj, csökkenti csak (ha egyáltalán csökkenti…). Itt jön képbe a konszenzusos döntés a családtagok között, ami ezesetben nekem azt jelenti, hogy adott esetben az a tag is a korábbinál nagyobb részt vállal például a kutyafoglalkozásban (sétáltatás, játék, ilyenek), aki netán azelőtt ezt simán ráhagyta mondjuk a jövendőbeli anyukára. Tehát nemcsak az anyaésgyermekével kell több időt eltöltenie, hanem a kuttyal is.

Második lépés – az ODAFIGYELÉS

Odafigyelésen (legalább) két dolgot értek: az egyik, hogy figyeljük a kutyánk jeleit! Mint már annyiszor megemlítettem, a kutyák nagyon érzékenyek, és rendkívül hamar megéreznek mindenféle változást az életben. Nem lesz másként egy világra jövendő gyermek esetében sem. Simán el tudom képzelni, hogy van olyan kutya, amelyik már azelőtt „tudja”, hogy babát vársz, mielőtt még te magad megbizonyosodtál volna róla. És ha valaki (mint pl. én) az átlagnál mélyebben odafigyel kutyája mindenféle jeleire vagy akárcsak valami vibrációbeli változásra, akkor könnyen maga is megláthatja ezeket a finom jelzéseket.

Van olyan ebzet, amelyik ilyenkor jobban „vigyáz” az anyukára, finomabban közeledik hozzá, netán gyakrabban kedveskedik neki. Ugyanígy érdemes figyelni őt a gyermek megérkezése után, bár nyilván ekkor már jóval nehezebb, de fontos lehet, mert vannak olyan egyedek, akik konkrétan depresszióba tudnak esni a rendkívüli változástól (az erre való hajlam egyrészt függhet az adott kutya jellemétől, másrészt attól, hogy a gyermek előtt mennyire volt (túl)törődve (akár elkényeztetve), illetve hogy mennyire drasztikus rá nézve az új jövevény érkezéséből fakadó életmódváltozás). És ezt azért nehezebb észrevenni, mert általában nem valami pluszviselkedés megjelenése történik ilyenkor (bár olyan is lehet, amivel például igyekszik jobban felhívni magára a figyelmet: ilyen például, ha elkezdi rágni, túlnyalogatni magát, ez is figyelmeztetés lehet!), hanem inkább valami negatív, azaz nem (annyira) csinál valamit, mint korábban, és ez kevésbé feltűnő tud lenni.

Depresszióra utaló jelek lehetnek többek között:

• étvágycsökkenés
• fáradékonyság/aluszékonyság
• érdeklődés elvesztése
• elkerülés, elbújás
• + reaktív depresszió esetén: nem csökkenő, hanem növekvő aktivitás

Ha tehát bármi ilyesmi, vagy a megszokottól eltérő egyéb tünetet észlelsz huzamosabb ideig, anélkül, hogy bármi egyéb valószínű kiváltó ok okozhatná, akkor számításba kell venni a depresszió lehetőségét is.

És itt jön képbe a másikfajta odafigyelés: fektess különös hangsúlyt arra, hogy kutyád a gyermek érkezése után is megkapja az ugyanannyi törődést, amit korábban és/vagy amennyi szükséges lenne neki! Ésha felmerül a depresszió lehetősége, akkor a legkézenfekvőbb mód ennek a feloldására az, hogy tudatosan igyekszel (még) több tartalmasan eltöltött időt eltölteni vele – a közös séták, a játékok ilyenkor csodákra lehetnek képesek. (Természetesen az is előfordulhat, hogy valami teljesen más baja van a kutyádnak, ezért, ha a tünetek komolyodnak/nem javulnak huzamosabb ideig, mindenképpen keress fel vele egy állatorvost!)

Igen, tudom, ez megintcsak pluszmacera, dehát hamár bevállaltad, hogy kutyád legyen, nyilván tisztában vagy azzal, hogy ez nemcsak móka és kacagás, hanem néminemű energia- és időbefektetéssel jár. (Kérvekérlek tehát, hogy ezek a nemvárt nehézségek ne arra sarkalljanak, hogy megszabadulj a problémától – a kutyától! Ez mindenképpen csak a legeslegeslegeslegvégső megoldás legyen, ha már tényleg nem látsz rá semmilyen esélyt, hogy ti közösen, a családdal együtt oldjátok meg a helyzetet! És akkor is, kérlek, légy annyira felelős gazda, hogy gondoskodsz róla, hogy megtalálja a legmegfelelőbb új családját!) Viszont cserébe van egy jó hírem: ha te is odateszed magad, meglásd, a kutyád ezt csodálatosan meg fogja hálálni! 🙂

Harmadik lépés: ÉLVEZD KI A GYÜMÖLCSÉT!

Biztos vagyok benne, hogy több gyümölcse is van a kutya mellé gyereknek, de ami nekem talán a legvonzóbb, az az, hogy ha minden jól megy, és te tudatosan és odafigyelve neveled párhuzamosan a kutyádat és a gyermekedet, megvan az esélye annak, hogy sarjad lesz generációjának következő kutyasuttogója! 🙂 Ha egy baba ugyanis konkrétan beleszületik az állatok közé, és nemcsak hébehóba, messziről lát ilyen furaságokat, hanem éjjelnappal együtt van velük (persze nyilván a te folyamatos felügyeleteddel és pár szabály betartásával!), sokkalsokkal érzékenyebb lesz már azonnal a jeleire, szükségleteire.

Hiszen a baba maga is hasonló helyzetben van, mint ők: nem tud beszélni, ezért valahogyan máshogy kell megértetnie magát a külvilággal. Nyilvánvaló tehát, hogy kiválóan egymásra tudnak hangolódni ezáltal. Nemtudom, ismered-e Mary Poppins, a varázslatos képességekkel rendelkező nevelőnő meséit? (vagy ő is kezd már kiöregedni a világból, mint én?..) Két olyan történet is van, ami ezt meséli el nagyon érzékletesen, kicsit fordítva közelítve meg a kérdést.

Ugyanis arról szólnak ezek a történetek, hogy amíg a gyerekek kicsibabák, képesek arra, hogy értsenek az állatok és a természet nyelvén, és beszélgessenek velük. De aztán sajnos mindannyiunk számára eljön az az idő, amikor elveszítjük ezt a képességünket, és felnőtt emberré válunk. (Ha érdekelnek ezek a történetek, olvasd el őket, például itt: P.L. Travers: A csudálatos Mary/XI – John és Barbara története vagy itt: P.L.Travers: A Csudálatos Mary visszatér/V. Az új gyerek)

Én ennél azért kicsit optimistábban közelítem meg a kérdést. Azt mondom, alapvetően minden csak rajtad múlik. Ha picit teszel érte, gyermeked az átlagnál nagyobb érzékenységgel fog rendelkezni az őt körülvelő (nem emberi) világ iránt – kutyád aktív és hathatós közreműködésével. Szóval hajráhajrá, neveljünk soksok kutyasuttogót, hogy ezáltal mi is hozzájáruljunk világunk jobbá tételéhez! 🙂

– SZZS –

Kattints, ha szeretnél többet tudni a gyerekbarát kutyákról!