Futás kutyával, kutyás futás – canicross

A futás kutyával együtt sokak számára klasszisokkal élvezetesebb, mint egyedül. Teljesen mindegy, hogy 2-5 km lassú kocogásról, 10-20 km megtervezett, felépített edzésről beszélünk, vagy éppen arról, ha valaki canicross versenyre készül. Az első esetről, vagyis a teljesen hobbi szintű kutyával együtt kocogásról lesz most szó.

A másik 2 esetben – tehát, ha komolyabb céljaink vannak kutyás futás terén – mindenképpen érdemes szakember által összeállított, személyre szabott tanácsok és edzésterv alapján felkészülni. Már a kutya futáshoz szoktatását is érdemes lehet megterveztetni, vagy legalább egy canicrossban jártas személlyel megvitatni, mert a teljesítmény növelése/versenyzés során fontos szempont lesz pl. az is, hogy a kutya rendesen húzzon. (Ebben segítség lehet a Kutyával futunk Facebook csoport.)

Ha viszont “csak” annyi a célunk, hogy szeretnénk kocogni a kutyánkkal együtt – élvezetből, vagy hogy a saját és/vagy kutyánk napi mozgásigényét kielégítsük -, de nem tudjuk, hogy hogyan kezdjünk bele, akkor az alábbi tippek segítségül szolgálhatnak az induláshoz. Többnyire olyanoknak lehet hasznos, akik soha nem futottak még kutya nélkül sem. Azoknak is, akiknek kezdetben még az is bőven elég, hogy saját magukra, levegővételükre, lépéseikre figyeljenek, nem hogy még a kutyára, illetve az összhangra. 🙂

Tipp: futás/kocogás bevezetése az életünkbe

Egy egészséges életmóddal kapcsolatos könyvben (Kurt Tepperwein: Egészségesen egy életen át) olvastam erről a módszerről még sok-sok évvel ezelőtt, s mikor elhatároztam, hogy belevágok a kutyás futásba, akkor úgy éreztem, hogy ideje kipróbálnom. Nekem megoldást adott a nehéz kezdésre, remélem hasznos lesz másnak is!

Fontos, hogy mindig olyan tempót válasszunk, aminél még tudunk beszélgetni! Ez az egyik kulcs, ami éppen kapóra jön nekünk, hiszen így kevésbé okoz gondot, hogy a kutyánknak folyamatosan mondani kell, hogy mit csináljon. 🙂

  1. nap: kocogjunk 1 percet. Akkor is csak egyet, ha még tudnánk kocogni tovább!
  2. nap: kocogjunk 2 percet. Figyeljünk a tempóra, ne hagyjuk, hogy esetleg a lendület elvigyen minket. 🙂
  3. nap: kocogjunk 3 percet
  4. nap: kocogjunk 4 percet
  5. nap: kocogjunk 5 percet

…és így tovább, egészen 30 percig. Számomra meglepő volt, hogy milyen jól működik ez a “minden alkalommal +1 perc” módszer. Véleményem szerintem elősegíti a folyamatot, ha az első néhány héten arra törekszünk, hogy minden nap vagy minden másnap kocogjunk, de persze úgy is szuperül működhet, ha 3-4 naponta jön össze.

Na jó, de mi van a kutyával, miközben kocogunk?

Tipp: hogyan kezdjünk el kutyával futni

Először is sétáljunk egy kicsit a kutyánkkal, hogy elvégezhesse a dolgát. Ez az 5-10-20 perces séta nagyon jó arra, hogy valamelyest be is melegítünk vele – legalábbis a mi szintünkön. Mivel a kutyák többsége imád szimatolni, felfedezni, ezért érdemes ebben az 5-20 percben bejárni azt a helyszínt (vagy legalább az elejét), ahol aztán futni fogunk, így a kocogás során már nem az lesz a kutyánknak a legfontosabb, hogy az orrát a földre szegezze.

Nekünk pl. az vált be a legjobban – amikor még csak ismerkedtünk a kocogással, a felszereléssel, a vezényszavakkal – hogy sétáltunk 10 percet, labdáztunk 10 percet, hogy levezessük a nagy energiát, majd egy újabb 10 perces szimatolós-felfedezős-egészségügyi séta után kezdtük el a kocogást. Így már nem az ürítésen vagy a játékon jártak a kutya gondolatai, hanem tudott figyelni a tanulásra.

Melegebb időben, kisebb mozgásigényű vagy alapvetően egy nyugodt “lelassult” kutya esetén, valószínűleg nem lesz igény a labdázásra, s elég lehet 5-10 perc szimatolós-felfedezős-egészségügyi séta is. Mindig az adott kutyát, az ő temperamentumát és szükségleteit vegyük figyelembe.

Kutyás futás első lépései

10 percig, vagyis az első 10 alkalommal nagyon egyszerűen oldottam meg a közös kocogás kérdést – ekkor még mindenféle futófelszerelés nélkül. Mivel egy mezőt választottam helyszínül, ezért gond nélkül tudtam használni a 10 méteres pórázt, ami végül is nagyon hasznos és hatékony eszköznek bizonyult. Nem okozott gondot a kezdeti tempókülönbség, nem zökkentett ki, ha a kutyám megállt egy szagnál néhány másodpercre (ahogy távolodtam, úgyis elindult utánam, illetve elkezdtem használni a „tovább” vezényszót). Nem kellett folyamatosan rá figyelnem, nem kellett attól tartanom, hogy esetleg elindul egy hirtelen felbukkanó vad után… hanem tudtam összpontosítani a lépéseimre, a levegővételre, a saját tempómra, de közben azért mégis együtt voltunk és hangolódtunk az új közös sportunkra. 🙂

Van akinek a 10 méteres póráz szabadságot, lehetőséget, segítséget ad. Másnak viszont problémát okozhat a használata/kezelése vagy nincs is… abban az esetben tökéletes lehet egy normál póráz (vagy akár egy kicsit hosszabb 2 – 2,5 – 3 méteres), addig, amíg ki nem derül, hogy tényleg akarjuk-e ezt csinálni?! Ha azt érezzük, hogy igen, ez a mi sportunk, akkor úgyis vágyakozni fogunk egy canicross felszerelés után, amiben nem csak élvezetesebb a futás, hanem egy teljesen más dimenzióba kerülünk általa. (Hú, és mennyivel könnyebb is “bekötve” futni! 🙂 )

Olyankor megszűnik a külvilág, csak mi és a kutyánk vagyunk, együtt futunk, egymásért futunk – szárnyalunk.

kutyás futás felszerelés

A futófelszerelésre (futóhám vagy sporthám, rugós póráz, deréköv) szerintem befektetésként kell tekinteni, mert több szempontból is megtérül. Egyrészt egészségvédelem oldalról (sajátunk és kutyánk egészsége is), másrészt pedig nagyon jó kapcsolatépítő, kapcsolat erősítő tud lenni, ha ilyen felszerelésben kocogunk a kutyánkkal.

Kutya futáshoz szoktatása

Mivel csak 20-30 perces hobbi futásról beszélünk, ezt a szintet a legtöbb kutya hozzászoktatás nélkül is könnyedén lekocogja velünk. Amihez viszont fontos, hogy szoktassuk, az az együtt futás keretei, “szabályai”. Egyes részeit a későbbiekben esetleg lehet személyre szabottan, rugalmasan is kezelni, de a tanítás időszakában (néhány hétig-hónapig) érdemes magunkat ahhoz tartani, hogy

kocogás, futás közben nincs megállás, szaglászás, “mással foglalkozás”
(üríteni, felfedezni, más kutyával/kutyákkal játszani előtte és utána van lehetőség).

Kutyával futás canicross felszerelésben

Első feladatunk, hogy ráadjuk a kutyánkra a hámot. Az is lehet, hogy mindenféle felhajtás nélkül fel tudjuk adni és a kutyánk nem is foglalkozik vele, hogy rajta van. Viszont az is megeshet, hogy foggal-körömmel ellenkezik a felrakás ellen vagy éppen mindenáron le akarja venni magáról. Semmi esetre se erőltessünk semmit! Szépen, fokozatosan, ha a kutya azt igényli, akkor akár több hetet is szánjunk arra, hogy hozzászoktatjuk magához a felszereléshez! (Természetesen sok-sok jutalommal, pozitív megerősítéssel.)

Ne kapkodjunk, ne legyünk türelmetlenek, mert ha a kutya utálni fogja az egész procedúrát, akkor mi értelme az egésznek? Ne arra apelláljunk, hogy majd megszokja, hanem inkább arra törekedjünk, hogy az elejétől kezdve jó élményei legyenek az együtt futással és a felszereléssel kapcsolatban. (…és persze az sem árt, ha nekünk sem a küzdelem, szenvedés, düh érzések kapcsolódnak ehhez az egészhez 😊 )

Második lépés, hogy megtanítsuk a kutyát húzni a felszerelésben. Eddig, a mindennapi sétákon azt tanítottuk neki, hogy nem húzhat, most pedig pont azt szeretnénk, ha előre menne és „belefeszülne” a hámba, pórázba.

(A laza pórázon sétáltatás és a canicross (vagyis, hogy húzzon a kutya) nem ütik egymást. Egy pici tanítással a kutyánk tökéletesen képes különválasztani, hogy ha futóhámban van, akkor húzhat, viszont, ha nyakörvben van, akkor lazának kell maradnia a póráznak. Tehát, ha következetesen használjuk az eszközöket, akkor a kutya tudni fogja, hogy melyik felszereléshez milyen tevékenységek/lehetőségek/szabályok társulnak.)

Tippek a canicross futás tanításhoz

  • Folyamatosan dicsérjük a kutyát, ha megfeszül a póráz
  • Ha elkezd szaglászni, oldal irányba menni vagy más kutyával/kutyákkal foglalkozni, akkor mondjuk neki, hogy mit csináljon helyette (pl. tovább/előre/futás)
  • Mindig azt nézzük, hogy hogyan tudjuk segíteni a kutyánkat, hogy megértse a feladatot, s ne legyünk dühösek, ha nem sikerül elsőre (…másodikra, harmadikra sem). Tudom, néha olyan érzése lehet az embernek, hogy a kutya direkt bosszant minket, de ez nem így van! 😉
  • Futás helyett, lehet, hogy az első alkalmakkor elegendő az is, ha beöltözve, bekötve sétálunk
  • Kérhetünk segítséget egy olyan valakitől, akit szeret a kutya és szívesen megy hozzá. Az illető álljon tőlünk 5-10 méterre és hívja a kutyánkat. Kezdjünk el együtt futni hozzá, így nagyobb eséllyel fog megfeszülni a póráz, amit aztán már tudunk dicsérni.
  • A hozzászoktatási, tanítási időszak alatt akár el is felejthetjük az órát… ha csak fél percre jön össze az együtt futás, annak is nagyon örüljünk.

Kutyás futás felszerelés – kutya futóhám, futóöv, futópóráz

Ahogy az már említésre került, ég és föld a különbség a canicross felszerelésben futás és az a nélküli együtt futás között.

Jó szívvel ajánlom a Vagus felszereléseket, én az első perctől kezdve imádom.

Elsődleges persze az, hogy funkciójában, minőségében kitűnő legyen – ami a Vagusnál adott is – , de azért valljuk be, hogy nem rossz dolog, ha ezek mellett még színösszeállításban is olyan, mint amit megálmodunk. Kérhetünk fényvisszaverő elemeket, díszcsíkot és még a kutyánk nevét is belehímeztethetjük – aminek a betűtípusát és színét szintén mi adhatjuk meg.

kutyás futás felszerelés - fényvisszaverő

A Vagus futóhám 2 cm, 3 cm vagy 4 cm szélességű, magas teherbírású textil heveder anyagból, a kutyánk méretei alapján készül.
Részletekért és felmerülő kérdésekkel keressétek bizalommal Vágusz Vikit: VagusDogs

Milyen vezényszavakra lehet szükség a kutyás futáshoz?

  • állj – talán ez a legfontosabb az összes közül, hiszen bármilyen helyzetben – akár veszélyhelyzetben – szükség lehet az azonnali megállásra
  • tovább
  • jobbra / balra, tehát az irányokat (szuper, ha tudja a kutya, de enélkül is jól lehet boldogulni)
  • lassabban
  • gyorsabban

A lassabban, gyorsabban vezényszavakra sincs feltétlenül szükség. Legalábbis a saját tapasztalatom az, hogy amint lassítani kezdek, a kutyám is velem együtt lassít, míg, ha elkezdek gyorsabban futni, akkor ő is begyorsít. Ez persze lehet egyedi, függhet a kutya temperamentumától, korától stb. úgyhogy mindenkit bíztatok arra, hogy kísérletezzen, alakítsa ki a saját szokásait, amiben ő is és a kutyája is jól érzi magát!