Érdekességek, hasznos információk

Kutya faroktartás

Farka tartásával a kutya szinte minden kedélyállapotát árnyaltan képes kifejezni. A kutya farokcsóválása például a legfontosabb üdvözlő-köszöntő magatartás; a barátságosság demonstrálása. A csóválás örömet és hálát fejez ki. Igen ám, de mekkora különbség van az olyan viharos farkcsóválás között, amivel a kutya rég nem látott gazdáját üdvözli, és az udvarias farokmozgatás között, amellyel az ismerősöket köszönti.

kutya faroktartás

Faroktartások

Ha például a kutya kényelmesen szunyókál a szobában, és meghallja, hogy társalgás közben a nevét említik, egyetlen rövid farokmozdulattal hálásan nyugtázza a neki szentelt figyelmet. Nem akar zavarni bennünket – sem a saját pihenését zavartatni – , de jelzi, hogy részt vesz a beszélgetésben.

A feszült figyelem pillanataiban a kutya farkának hegye macskaszerűen ide-oda mozog, míg a növekvő izgalom hatalmába nem keríti.

kutya faroktartás - figyel

A nyomkövető kutya például farka állásával és mozgatásával világosan megmutatja, hogy megtalálta-e és követi-e a helyes nyomot.

Amikor szalad a kutya, különösen teljes vágtában, farka – melyet ilyenkor vízszintesen tart – szinte kormánylapátként szolgál az éles fordulatok számára.

Amikor haragszik, vagy fenyeget valakit, magasan felcsapja a farkát; a harcban pedig támogatja vele mozdulatait.

Olyankor, ha üldözik, farkát testéhez szorítja, hogy ne nyújtson támadási felületet.

kutya faroktartás - játék

A lecsüngő farok közömbösséget vagy elégedetlenséget fejez ki. Ez a tartás legszélső határát a félelem és ijedtség pillanataiban éri el.

Kutya faroktartás – farokmozgás

Zsákmánykeresés közben – amit a kutya főként szaglás útján végez – különleges farokmozgás észlelhető. Az állat farka ilyenkor mereven fölfelé mutat, és a csóválás kilengése kisebb. Ám maga a mozgás jóval gyorsabb. Ez a mozgásfajta jól érzékelteti a kutyának azt a várakozását, hogy megengedik-e számára bizonyos vadásztevékenység végzését.

A kutya persze akkor is csóválja a farkát, amikor valami különösen vonzó dolgot remél – akár gazdájától, akár egy másik kutyától. Ilyenkor azonban a farok mozgatása egyben a barátságosság kifejezése is.

A kutya az embernek – különösen, ha gazdájáról van szó – sokkal többet csóválja a farkát, mint fajtársainak. Ugyanakkor más kutyák számára is jóval többet csóválja a farkát, mint a farkas hasonló helyzetekben. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a faroktövének izomzata sokkal erősebb, mint a farkasé.

A kutya egészségi állapotáról ugyancsak sokat elárul farka mozgása. Az a kutya, amelyik a farkát a vízszintesnél alacsonyabban tartja, általában nem egészséges; esetleg fáradt, gyenge, vagy valami okból rosszkedvű.

Ha viszont farkát a hátulsó lábai közé csapja, akkor nagyon fél. Ez a menekülésre készülődés jele is lehet, de az alsóbbrendűség kifejezésére jutása is egy nagyobb kutyával vagy más ellenféllel szemben.

Ijedt állapotban a farkcsóváláshoz a hát begörbítése és kisebb-nagyobb mérvű lelapulás is hozzájárul. Ha a félelmi állapot intenzitása növekszik, akkor a kutya szolgaságát és alárendeltségét úgy próbálja kifejezni, hogy testének egész hátulsó része remegő mozgásba jön, fejét rézsút tartja, mintha a hátára akarna feküdni. Száját visszahúzza, füleit lecsapja, szemeivel alázatosan hunyorog.

A táplálkozó kutya farka hátra és lefelé mered, mozdulatlan.

A csontot cipelő eb farka rendszerint magasabban áll, és azt a benyomást kelti, hogy „táplálékőrzése” valamilyen védekezési beállítottsággal ötvöződik. Ez a kedélyállapot megfelel a birtoklási büszkeség hangulatának. Érdekes egyébként, hogy ez a faroktartás független attól, van-e a kutya közelében ember vagy a csont birtoklását veszélyeztethető más állat.

A kölykét békésen a szájában hordozó szuka farka egyenesen áll. A legkisebb támadás jelére farka felmered, ugyanakkor azonnal leteszi a kölyköt.

Szexuális „felhíváskor” a szuka farkát élesen oldalra fordítja, bár ez a farokhelyzet a párzás anatómiai feltétele is, de határozott jelző funkciója is van.

Bizonyos távolságról a farok mozgásai egyszersmind a kutya legjobban látható jelzései.

Forrás: Szinák János – Veress István: Nagy Kutyakönyv