Érdekességek, hasznos információk

Kutya alvás – „Álmodik a kutya? Vajon mi jár a fejében amikor alszik?”

Gyakori kérdés, hogy vajon a kutyák álmodnak-e? Ugyanis hiába látjuk, hogy alvás közben ugatnak vagy futnak, azt – egyelőre – nem tudják mérni, hogy pontosan mi történik eközben. Az emberek esetében is csak azért tudni, hogy ha valaki álmodik, mert az ember utólag el tudja mondani.

Azt ugye már tudjuk, hogy sok párhuzam létezik az ember és a kutya viselkedése között.
A kutya ébrenléti viselkedése hasonlít az emberéhez, viszont meglepő módon arról szinte semmit nem tudunk, hogy a kutyák alvásával mi a helyzet, illetve az hogyan kapcsolódik a viselkedésükhöz. Embereknél az alvás és az ébrenlét szorosan összefonódik… például aki rosszul alszik éjszaka, másnap teljesen más hangulatban lesz, másképpen fog viselkedni.

kutya alvás

Miközben a kutyák alvását vizsgálták a kutatók, rájöttek valamire, ami szintén párhuzamba hozható az emberrel.

Tanulás és alvás kapcsolata

Embereknél bizonyított, hogy ha valamit tanulunk és utána lehetőségünk van aludni, akkor sokkal jobban rögzülnek a memórianyomok, vagyis az új információkra jobban fogunk emlékezni a következő nap folyamán. Ebből kiindulva, elkezdtek kutatásokat végezni arról, hogy a kutyáknál is így van-e, illetve az alvásnak milyen kapcsolata van a tanulással és a memóriafolyamatokkal?!

(Ha érdekel maga a teszt és annak részletei, akkor a lap alján lévő videóból megtudhatod.)

A tesztek során a kutatók rájöttek, hogy tanulás után a kutya akár játszik, akár sétál, akár alszik, ugyanolyan hatékony lesz maga a tanulás – tehát az embertől eltérően nincs feltétlenül szüksége alvásra a hatékony elraktározáshoz.

Viszont, ha tanulás után valamilyen másfajta tanulás következik, akkor az utolsó tanulás felülírja a korábbit, így az első nem fog elraktározódni.

Összegzés a kutyák alvásáról, tanulásáról:

Tanulás hatására megváltozik a kutyák agytevékenysége az alvás alatt és ráadásul az, hogy ez milyen irányba változik, az összefügg azzal, hogy mennyire hatékonyan tanulnak. Mindez azt mutatja, hogy ténylegesen a kutyák esetében is a memóriakonszolidáció (tanult dolog megszilárdítása) összefügg az alvással az egy tevékenység szintjén. Bár azt ugye ez alapján nem lehet megmondani, hogy a kutyák álmodnak-e azokról az élményekről, ami alvás előtt éri őket, azt láthatjuk, hogy élettani szinten párhuzam vonható azzal, ami az emberek esetében történik.

Az alvás hat a tanulásra, de a kép komplexebb, mint az embernél. Minden olyan tevékenység, ami kikapcsolja a kutyákat, és ami nem zavarja az ő memórianyomaikat (ilyen pl. a játék vagy a séta), az ugyanolyan hatékony tud lenni, mint maga az alvás.

Forrás: Mindenki Akadémiája, Vargáné Kiss Anna – Mi jár a kutyák fejében, mikor alszanak?