Cavalier King Charles spániel

„A Cavalierek kellemes tapintású, simogatásra, cirógatásra ingerlő szőrzete és lágy formái hűen tükrözik a fajta egyéniségét. A mindehhez párosuló bébiboci szemek pedig… Hát, ember legyen a talpán, aki ellent tud állni egy teasüteményeket kolduló Cavalier áhítatos pillantásának.

Egyébiránt, a Cavalier más tekintetben is üdítő jelenség. Azon kevés fajták közé tartozik, melynek szikrányit sem változott eredeti feladatköre. Ha jobban belegondolunk, valóban igen kevés fajta van, mely ezt elmondhatja magáról, azokat pedig mikroszkóppal kell keresni, akik a mai napig alkalmasak eredeti feladatuk – bármi is legyen az – maradéktalan ellátására.

Szerencsére a több hasonló funkciót betöltő fajtát magával sodró divathullám „mainstream”-je is elkerülte a Cavaliereket, ezért sikerült megőrizni egyik legnagyobb – és a „modern elvárásoknak” leginkább megfelelő – értékét: mindenkivel barátságos, kiegyensúlyozott és vidám jellemét. Nem vált belőle idegtől reszkető, a légyzümmögéstől is fejhangon visítozó hisztérika, akit kábítólövedékkel kell „leszedálni”, ha megszólal a kaputelefon…

Botorság lekezelően, sőt elnézően viszonyulni a társasági fajták, köznyelven „ölebek” stabil idegrendszerével szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban, hiszen hol kaphat nagyobb hangsúlyt a kiegyensúlyozott, nyitott viselkedés, mint a szinte állandóan ember és testközelben tartózkodó ebecskék esetében. Sokan hajlamosak félvállról kezelni ezt a problémát csak azért, mert egy-egy kistestű kutya „támadása” nyomán nem vonul ki a bulvármédia helikopterekkel és nem kell végtagokat sem visszavarrni, noha az ambulancián ugyanannyit kell várakozni az ilyenkor kötelező tetanuszra… Számtalanszor a gazdák szinte maguk adják a lovat pukkancs ebecskéjük alá azzal, hogy minden agresszív reakcióját eleve jogosnak tartják, pusztán azért, mert az ő „tutyulimutyulijuk” a kisebb. Miközben az antiszociális kutyácska abbeli felháborodásában őrjöng, hogy nem tépheti azonnal cafatokra a másik – általában méretekkel nagyobb – kutyát, csitítgatva-simogatva próbálják nyugtatni a törpe-gladiátort, ezzel csak megerősítve benne téves képzeteit.

Nos, a Cavalierek esetében nem fordulhat elő ilyen probléma, ugyanis tenyésztése során kezdettől fogva szigorú elvárás volt a teljes agressziómentesség az emberrel szemben. A félelemből, idegességből, esetleg rosszindulatból, vagy bármi más okból való támadási szándék legkisebb jele is súlyos hibának számított és számít ma is e fajtánál. Annak ellenére, hogy a Cavalier kedélyes, barátságos fajta, nagy ritkán előfordulhat, hogy azért egymást közt össze-összeszólalkoznak néha, de ez sosem eredményez vérre menő háborúskodást. A Cavalier fedett pályás konfliktuskerülő bajnok, aki direkt szinte sosem provokál más – pláne jóval nagyobb – kutyákat, ezért igazán tapló és hitvány lelkű az a kutya, aki mindezek ellenére képes „beletörölni a bakancsot”. Ilyen esetben a kis spániel sürgős visszavonulót fúj és evakuálja magát a helyszínről.

Mindezekből következik, hogy abszolút békésen megfér bármilyen kutyával, vagy kutyatársasággal, sőt minimális szoktatás után tulajdonképpen mindenféle két-és négylábú, szőrös, tollas, csupasz élőlénnyel. Érdekes, hogy – mintegy arisztokratikus összetartozás jeleként – különösen kedveli saját fajtársai társaságát.

Emberekkel szemben természetesen minden helyzetben barátságos. Sosem feltételezi, hogy kétlábú barátja ártó szándékkal közelíthet hozzá, vagy szeretteihez, ezért önfeláldozó gladiátormutatványokat természetesen nem lehet elvárni tőle.

Igénytelen kézipoggyász

A Cavalierek a maguk 5-8 kilójával egészséges méretű, „takarékos”, kísérő-társasági kutyák. Nem túl kicsik ahhoz, hogy egykönnyen rájuk lépjünk, ugyanakkor nem túl nagyok, hogy bárhová elkísérjenek, hogy szükség esetén ölben vigyük, vagy többedmagukkal tartsuk őket – akár városi – otthonunkban.

Sok hasonló kutyussal ellentétben, selymes, zászló szőrzete az 1-2 hetente történő átfésülést leszámítva, semmilyen egyéb gondozást, vagy boszorkányos kutyakozmetikai ápolást nem igényel.

Mindig vidám, optimista lénye és rendkívüli alkalmazkodóképessége, sosem tolakodó, tökéletes családi kedvenccé avanzsálja, akinek lakásban való tartása nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező.

(…)

Optimális optimista

A Cavalier King Charles spániel simulékony természete és kifinomult intelligenciája révén a hétköznapok során nélkülözhetetlen alapengedelmességi feladatokat gyakorlatilag észrevétlenül sajátítja el. Mivel rajongva csüng gazdáján – jobban mondva annak egész családján – szinte nem is kell tanítani olyan dolgokra, mely más fajták egyedeinél külön nevelést igényelnek. Persze egyetlen Cavalier sem születik eleve meglévő tudással, ezért természetesen fiatal korától kezdve következetesen pallérozni kell elméjét, mint bármilyen más kutyának, csak a haladás sebessége és az eredmény lesz esetenként sokkal látványosabb. Érzékeny lelkű kutyaként a Cavalier nevelése, kiképzése kizárólag szelíd hozzáállással, pozitív megerősítéses módszerekkel képzelhető el. Túl határozottan, esetleg durván bánni vele legalább akkora modortalanság, mint fakanállal enni a kaviárt…

Noha akadnak egyes lelkes fajtafanatikusok, akik a megfelelő egyedekkel a mai napig vadásznak, napjaink Cavalierje már messze maga mögött hagyta ezt a tevékenységet (soha nem is volt igazán sajátja). Ennek ellenére egyetlen Cavaliertartónak sem kell lemondania az aktív kutyázásról, sőt! A kutya-gazda kapcsolatot, az engedelmességet és irányíthatóságot egyaránt próbára tevő agility kitűnő elfoglaltság számára, mindenképp elismerést érdemel tehetsége és lelkesedése e sport iránt.

Kevésbé mozgalmas, ám annál nemesebb, és felelősségteljesebb terület terápiás kutyaként való foglalkoztatása. Ez a „munka” tökéletesen testhezálló számára. Nyugodt, együttérző lénye, mosolygós pofája, elbűvölő bája és selymes bundájának puha érintése oly lelki támaszt jelent a rászorulók számára, melyet sokan nem is képesek felfogni teljes mélységében.”

Forrás: Balaskó Norbert