Magyar agár

„A magyar agár kialakulásáról számos elmélet kering és ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni köztük. Tény, hogy a nomád népek kutyái között akadtak, akiket a futó vad elejtésére használtak. Valószínűsítik, hogy a magyar agár ősei a népvándorlással kerültek a Kárpát medencébe, ahol helyi, majd később török, azaz keleti agárfajtákkal keresztezve, Európa közepén létrejött ősi típusa, mely erősebb csontozatú, tömegesebb volt, mint nyugati rokonai.

Bár fizikumából adódóan valamivel „lassabb” volt, kitartása és a terep iránti igénytelensége pótolta sebességbeli hiányosságait.

(…)

Aki mindezek után úgy gondolja, hogy a magyar agár hiperaktív, kielégíthetetlen mozgásigényű kutya, nagyon téved. Az évszázadok alatt főúri körökben eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul a magyar agár jellemében, így azok sem csalódnak benne, akik kedvencként választják. Ez a délceg futóakrobata ugyanis igen kifinomult modorral és fejlett kényelemérzettel rendelkezik, ezért hivatását meghazudtoló módon, képes egész nap édesdeden szunyókálni az ágyon, puha párnák bástyája között. Ha éppen nem alszik, akkor is nyugton van, nem pörög, tör-zúz még lakásban sem. Nesztelen puha léptekkel jár-kel, de igazán sosincs láb alatt.

Lényét visszafogott ragaszkodás jellemzi, nem tolakszik, egész személyiségéből arisztokratikus tartózkodás árad.

Mindez nem azt jelenti, hogy megtagadja ősei örökségét. A szabadban természetesen megváltozik viselkedése és felszínre tör a benne lakozó rengeteg energia, melyet rendszeres, kiadós mozgatással kell levezetni. Könnyed, ám mégis feszes testén domborodó plasztikus izomzata villámgyors irányváltásokkal és robbanásszerű dinamizmussal képes mozgatni szikár fizikumát. Ilyenkor valósággal átlényegül és az avatatlan szemlélő számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a fajta a sebesség szerelmese.”

Forrás: Balaskó Norbert