Dobermann

dobemann

Dobermann – A félreismert őr-gróf

“Kevés olyan kutyafajta létezik, melytől oly mértékben tart a kutyás és nem kutyás társadalom, mint a dobermann. Elég kiejteni a nevét és a hangos nevetgélés elnémul, a kedélyes beszélgetés megdermed és az emberek többségén pánik félelem, lesz úrrá. A dobermann gazdái sincsenek könnyű helyzetben, hiszen vagy rendkívül veszélyes, agresszív embereknek tartják őket, ezért félelemmel, vegyes utálattal térnek ki az útjukból, vagy úgy néznek rájuk, mint potenciális halálraítéltekre, akiket előbb-utóbb úgyis meggyilkol saját kutyájuk, a DOBERMANN.

Mindezek persze súlyos sztereotípiák és egyetlen táptalajuk, hogy a dobi bizony rettentő attraktív, impozáns megjelenésű kutya, melyet hamar felfedeztek maguknak a filmesek, akik az élvonalbeli „gonosz kutyává” avanzsálták. Persze egy igazi dobermann nem megy a szomszédba egy kis keménységért, de messzemenő túlzás mindaz a féktelen vadság és agresszivitás, amit az emberek többsége neki tulajdonít.

Vámszedőből élsportoló

Habár a dobermann kitenyésztése során jelentős átalakuláson ment keresztül, egy dolog azóta sem változott. Mindig féltek tőle. Mindez kezdetben valamelyest érthető is volt, hiszen a fajta atyja munkaköri kötelességként várta el, hogy kutyái harapósak és kifejezetten agresszívek legyenek. Úgy látszik, a genetikailag kódolt előítéletek rendkívül erősek, mert hiába vált a dobermann időközben fegyelmezett munkakutyává, az emberek időről-időre szükségét érzik, hogy rettegjenek tőle.

Ahhoz, hogy megpróbáljuk eloszlatni a számos esetben tökéletesen alaptalan félelmeket és a fajtával kapcsolatos bekövült sztereotípiákat, nézzünk kicsit a dolgok mélyére és vizsgáljuk meg mennyi igaz a dobermannt körüllengő „babonákból”.

Elsőként vegyük szemügyre a fajta nem mindennapi küllemét. A dobermann quadratikus testalkata se nem nehézkesen robosztus, se nem légiesen könnyed. Atlétikus fizikumát különösen kihangsúlyozza gyönyörű ívelésű nyaka és száraz, lebernyegmentes, hosszúkás fejformája. Rövid, kemény, testhez simuló szőrzete tovább fokozza a vizuális összhatást és még jobban kidomborítja szemet gyönyörködtető alkatát, melynek vitathatatlanul kevés párja akad. Mintha minden porcikáját festő tervezte volna. Noha megjelenése rendkívül elegáns, a jellemzően kupírozott fül, a rövid farok és a cser-fekete színezet vitán felül kölcsönöz neki valamiféle fenyegető külsőt. Ezzel önmagában abszolút nem is volna baj, hiszen a fajta eredeti feladata nem az origamizásban merült ki…

A probléma akkor kezdődött, mikor ezt az attraktív külsejű, intelligens állatot felfedezte magának a filmipar és az „ügyeletes négylábú rosszfiú”szerepét osztotta rá. Kevés fajta létezik, mely olyannyira foglalkoztatott volt-e téren, mint a dobermann. Ez azonban vitán felül, valójában inkább kétes hírnevet szerzett számára. A moziba betérő, vagy a tévé előtt ücsörgő emberek agyába szépen lassan gyökeret vert a kép: ez az a fajta, aki öl, pusztít, gyilkol, terrorizál és eszement módon veszélyes. Vélhetően nem vették észre, hogy sok esetben a támadóként beállított dobermann „vicsorgását” ügyes sminkmesterek kreálták a szerencsétlen állat arcára, különféle kényelmetlen ínybetétek és láthatatlan cérnák segítségével.

A mai napig nevetek azokon a filmeken, melyekben az említett segédeszközökkel felpeckelt szájú dobermann szép kimérten előlépdel (mindeközben természetesen vészjósló morgást kevernek a jelenet alá) és figyelmesen ügyel – a kamera mögött minden bizonnyal teniszlapdát, gumicsirkét, vagy kolbászt lobogtató – kiképzőjének utasítására.

Hazúgság volna persze azt állítani, hogy a dobi olyan üres akciósztár, aki a kamera előtt tonnás pofonokat osztogat, a valóságban pedig báránylelkű békeaktivista, aki még saját árnyékától is megijed. A dobermannt természetesen nem ilyen fából faragták és nem alaptalanul tartják az klasszikus őrző-védő munkakutyák egyik legjobbjának. Ezen fajták közös jellemzője egyfajta karakánság, melynek köszönhetően képesek „felvenni a kesztyűt a kétlábúval” szemben. Bármilyen furcsa, ez a viselkedés alapvetően egyáltalán nem magától értetődő adottság.

A vadon élő állatok döntő többsége fél az embertől, a háziasított állatok pedig tisztelik. Ezt a viszonyrendszert alapul véve, megérthetjük, hogy azon fajták, melyeket kifejezetten védelmi, szolgálati funkcióra szelektáltak másképp nem is állhatták volna meg a helyüket, ha nem rendelkeznek a feladatuk ellátásához szükséges keménységgel, határozottsággal, megfelelő temperamentummal és dominancia hajlammal, valamint bizonyos fokú agresszivitással.”

Forrás: Balaskó Norbert: Kutyafajta Kalauz – Dobermann (Kattints a linkre a teljes cikkért!)

Dobermann leírása

Nagy testű, izmos, karcsú, elegáns megjelenésű eb. Feje hosszú eb. Füle feláll, csonkolják (szerkesztői megjegyzés: az állatvédelmi törvény változása, szigorítása a farok és fül kurtítás tilalmát hozta). Háta erőteljes, kissé lejt, ágyéka feszes, mellkasa mély, hasa felhúzott. Végtagjai hosszúak, párhuzamosak, erőteljes csontúak. Farkát rövidre csonkolják (szerkesztői megjegyzés: az állatvédelmi törvény változása, szigorítása a farok és fül kurtítás tilalmát hozta). Szőrzete rövid, sűrű, fényes. Színe fekete, barna vagy kék, élesen elkülönülő rozsdabarna rajzolattal.

Dobermann eredete

Német fajta. Valamikor a múlt század végén tenyésztették ki a német juhászkutya, a rottweiler, a dog, a pincser, a beauce-i juhászkutya és az angol agár keresztezéséből.

Dobermann tulajdonságai

Félelmet nem ismerő, temperamentumos, jó idegzetű, harcias, könnyen kiképezhető.

Dobermann alkalmazása

Munkakutya; jó házőrző, az egyik legmegbízhatóbb testőr, kiváló sportkutya.

Profil: mindenes munkakutya.
Marmagasság: kan 66-71 cm, szuka 61-66 cm.
Testtömeg: 30-40 kg. Táplálékigény: 1900 g/nap.
Alomszám: 5-8 kölyök.
Várható élettartam: 10-14 év.

Forrás: Szinák János – Veress István: Nagy Kutyakönyv